Folytatás...
Napnyugtakor Sinonával kettesben sétáltunk az erdőben, leültünk egy kidőlt farönkre két út kereszteződésénél, a nap lenyugvó fénye már mindent narancssárgára festett, s az erdő hagulata átjárt minket. Beszélgetni kezdtünk (mivel az aznapi próbába is belebukott) eleinte semmi különösről, párjáról mesélt, hisz akkor talán ő volt a legboldogabb a beteljesült szerelem örömétől. Kis idő múlva a téma átváltott, teljesen átlényegülve, már szinte megszállottként kezdte mesélni az aznap tapasztalt különös dolgokat:
-Vikoval kettesben sétálgattunk az erdőben, jajj, annyira romantikus volt. Aztán megláttunk egy padot egymagában, gondoltuk leülünk. De tele volt a környék pókokkal, és folyton beleakadtunk a hálójukba, úgy kommandóztunk keresztül, szitkozódva. Amikor leültünk hirtelen félni kezdtem, és ezt prónáltam elmutogatni neki - és hogy ezt bemutassa, keresztbe tette a kezét mellkasa előtt - Persze nem értette meg, így a kezébe írtam az ujjammal, hogy 'az erdő nem tűr meg minket'. Erre elkezdett papolni, hogy "ugyan már, ez egy gyönyörű hely, nincs semmi félnivalónk..." -hangjából sütött a gunyoros irónia, ahogy párját utánozta. Ezután hatászünetet tartott, majd rövidesen folytatni kezdte története elmesélését- Alig hogy ezt kimondta reccsenést hallottunk és egy ág fejbevágta. Úgy rohantunk ki a pókhálókon keresztül, mint akiket kergetnek. Mindezek tetejébe arrafele fehér árnyakat látok néha. Pontosabban csak egyet, egy nőt.
-Én meg egy fekete árnyat szoktam látni az erdő másik felében... ugyanmár Sinona, ilyen árnyakat gyakran...
-Te jó ég! Itt biztos van valami rejtély. Utána kéne néznünk! - Sinonán látható volt, hogy nem fogja feladni a témát, és fejébe vette, hogy itt valóban valami természetfeletti rejtély vesz minket körbe. Én szkeptikusan kezeltem a dolgokat, ismertem a tényt, hogy a tömeghisztéria hatására az ember szinte bármit képes bebeszélni magának.
-Rendben van, mutasd meg, hol van az a pad.
-Jól van, de én nem megyek be oda...
-Megegyeztünk - vontam meg a vállam.
Elindultunk az egyik ösvényen, Sinona folyamatosan beszélt, hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb történeteket kovácsolt a két árnyalakról. Szavai csak homályosan jutottal el hozzám, végig a földet néztem. Elhaladtunk a tábor mellett, a többiek valamerre elcsatangoltak, valószínűleg kitalálták, hogy elkapnak valami vadállatot, hogy teljesen autentikusak legyenek...
Folytatás holnap...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése